Nyári programok

Erzsébet tábor 2.

Július 6-10. között tartottuk második táborunkat 20 gyerekkel újabb két pedagógus szervezésében.

Hétfőn némi dokumentáció, illetve virológiai előkészítő után kezdetét vette a tábor szórakoztató programja. Nálunk is nagyon népszerű volt a számháború, amit megfűszereztek a szúnyogcsípések, s az erdei plüssfigurák is komoly jelentőséggel bírtak a hét folyamán. Nagy hasznát vettük a különböző sportszereknek, amik beszerzését a tábor szervezése tette lehetővé.

Látogatást tettünk a hét folyamán az Epona lovasiskolába, időutazásban vettünk részt a szári tájházban, majd Pákozdra kirándultunk, ahol megemlékeztünk történelmi hőseinkről az emlékparkban, sétáltunk és játszottunk a vadasparkban. Kézműves tevékenységeink az újrahasznosítás jegyében teltek: farönkből egyszarvút varázsoltunk, papírt merítettünk, ebből képet készítettünk, mindezt egy papírtáskába csomagoltuk, s egy fa kulcstartóval zártuk.

S közben sokat nevettünk, beszélgettünk, felfedeztük a hűs nemzetiségi szoba titkos báját, s pancsoltunk vízi pisztolyok és vízibombák segítségével a pénteki hőségben.

Jó volt kiszabadulni az előző hónapok bezártságából, s óvatosan, de élvezni egymás társaságát!

Fekete Imréné és Horváth Csabáné