Iskolánkról

A Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola nyolc évfolyamos általános  iskola, első és második évfolyamon 2-2, a többi évfolyamon 1-1 osztállyal. Beiskolázási területe Szár és Újbarok, de vannak diákjaink a környékbeli településekről, Szárligetről, Bodmérról, Óbarokról, Tatabányáról és Bicskéről is.
Három különböző épületben 10 tanterem, egy informatika terem, egy technika terem, egy könyvtárhelyiség és egy nemzetiségi kuckó áll az itt tanulók rendelkezésére. A  sportfoglalkozásokat a község tornacsarnokában tartjuk.
Helyi sajátosságunk, hogy iskolánk német nemzetiségi iskola. A német nemzetiségi  nyelvoktatás a 2009-2010-es tanévtől bővített nyelvoktató formában valósul meg. A heti 5 német óra mellett a készségtárgyak ( ének, rajz, technika, testnevelés ) óráin német nyelven is tanulnak a gyerekek. A német népismeret oktatása 1. osztálytól 8. osztályig nem integráltan, hanem önálló tantárgyként valósul meg heti 1 órában.

Hat napközis csoportunk van az alsós tanulók számára, ahol a legfontosabb feladat az, hogy szakszerű segítséget tudjunk nyújtani a másnapi órákra való felkészülésben. A felsősök részére tanulószoba (két csoportban) áll rendelkezésre . A tanulási gonddal küzdő gyermekek számára egyéni és csoportos fejlesztő órákat, korrepetálásokat biztosítunk. A tehetségesek előkészítőkön, tehetséggondozó foglalkozásokon vehetnek részt magyarból, matematikából és német nyelvből. Emellett több szakkör is működik: énekkar, sport: foci, atlétika, énekkar, mese, drámajáték, rajz és hagyományőrző szakkör.

A zeneoktatás iránt érdeklődők a Bicskei Prelúdium Zeneiskola oktatóitól helyben tanulhatnak különböző hangszereken.
Gyermek- és ifjúságvédelmi felelősünk segítségével fokozottan figyelemmel kísérjük és segítjük a hátrányos helyzetű tanulóinkat. Diákönkormányzatunk szintén változatosságot hoz az iskola életébe.
Rendezvényeinkkel, a gyerekek szereplésével tanulóink diákéveit szeretnénk színesebbé, emlékezetessé tenni. Iskolánk tanulóinak szüleivel olyan partneri kapcsolat kialakítására törekszünk, amelyben egymást segítve valósítjuk meg elképzeléseinket a diákok érdekében.